Downton Abbey
Főoldal

az oldal még készülőben. a tartalmat szép lassan csinálom, ahogy időm engedi.

 
Downton Abbey

A Downton Abbey egy kosztümös dráma. Julian Fellowes alkotta meg a sorozatot. Az Egyesült Királyságban 2010. szeptember 26-án mutatták be először. A sorozat egy kitalált helyszínen játszódik, Yorkshire-ben. A központban az arisztokrata Crawley család és szolgálói állnak. A sorozat bemutatja a britt történelem nagy pillanatait és azt, hogy ezek miként hatnak egy befolyásos családra. A birtokot a család V. György britt király uralkodása alatt birtokolja.
Több díjat is nyert már a sorozat, mint például Golden Globe és Emmy díjakat tehettek zsebre. 2011-ben a legtöbb Emmy jelölést kapta a sorozat, összesen 27-t. 1981 óta a Downton Abbey a legnézettebb- és sikeresebb kösztümös angol sorozat.

főoldalsorozat • színészek • média

 
következő rész

2X04 - április 21., 20:10, Story4
A Downtonban lábadozó katonák koncertet szerveznek, és ragaszkodnak hozzá, hogy Edith és Mary is fellépjen. Mary vonakodik ugyan, de végül belemegy. Eközben Ethel lefekszik Bryant őrnaggyal, és mivel Mrs. Hughes rajtakapja őket, a szobalánynak – akiről később kiderül, hogy teherbe esett –, el kell hagynia Downtont.

 
társalgó

 
 
információ

az oldalt chris* szerkeszti, hozta lérte. minden tartalmat ő írt, fordított. felhasználni máshol tilos! a dizájn nem saját. a fanpop nevű oldalról van. a css kód, pedig a silver-diamond.gp-ről. az oldalt 1366*768-as felbontásban és firefox-ban szerkesztem. az oldal kizárólag, egy rajongói lap. nem áll kapcsolatban a színészekkel, rendezőkkel, stb...

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
nézettség
Indulás: 2013-04-16
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!